3. fejezet

3.

Az alvás nem tartozik a legfőbb tevékenységek közé, akkor ha az ember az új élete első napját éli, és új suliba megy. Akármennyit költöztem is az évek során, még mindig nem tudtam megszokni valami könnyen a légkörváltozást. Így 4-5 óra szundítással vágtam bele az első napomba. Rachel első mondata ez volt reggel:

-Nem mehetsz ebben a ruhában. Adok neked valami sokkal csinosabbat. –be kellett látnom igaza volt. A szürke kapucnis pulcsim és az elnyűtt kék farmerom nem volt épp divatmagazinba való. Nem is éreztem benne igazán jól magam, de csak ez volt raktáron.

Így hát Rachel felrohant a szobába és visszatért egy sokkal szebb öltözékkel, mint ami épp rajtam virított. Egy élénk kék testhez álló top volt a kezében, ehhez társult egy halványabb kék kockás ing övvel megszorítva a derekánál, a nadrág pedig világos farmer volt.

-Így ni! Ezt vedd fel!

-De ez a tied. Biztos nem bánod ha felveszem?

-Dehogy bánom. Szeretném ha csinos lennél az első napodon.

-Köszönöm, ez kedves tőled. –visszamentem a szobába, hogy magamra húzzam a ruha összeállítást. Meg kell mondjam sokkal másképp festettem. A kék és a fehér szín kiemelte a hátközépig érő néha vörösben játszó, barna hajamat és a sötétbarna szememet. Végre kinéztem valahogy. Így már sokkal nagyobb kedvvel megyek iskolába, hogy nem úgy nézek ki mint egy szakadt drogos.

Az arcomra is kiült valószínűleg az elégedettség, mert a mosolygóizmaim már sajogtak.

Emma vitt minket autóval iskolába. És sok szerencsét kívánt az első napomhoz. Hát az jelen helyzetben elkélt.

Emma a lelkemre kötötte, hogy első utam az irodába vezessen. Adam eligazított, majd elindult az órájára, én pedig egyedül folytattam az utamat. Szerencsére megtaláltam az irodát.

-Jó reggelt kívánok! –köszöntem a bent ülő szemüveges nőnek.

-Jó reggelt!

-Új diák vagyok itt és úgy hallottam valamilyen papírt kéne elkérnem.

-Áh igen. Hallottam, hogy új lány érkezik hozzánk. –felugrott és a fiókban kezdett kutatni, majd egy „itt is van” felkiáltással előhúzta a személyes adataimmal teleirkált lapokat. –Itt van ez a papír, ezt írasd alá minden tanároddal, majd hozd vissza nekem a héten valamikor.

-Jó rendben. Köszönöm.

-Nincs mit. Kellemes napot!

-Köszönöm, viszontlátásra!

-Viszlát. –hallottam a nő hangját, de én már kint is voltam az udvaron. Abszolúte tanácstalanul. Merre lehet a 4-es épület ahova nekem mennem kéne?

Mázlimra egy ismerős arc jött felém.

-Szia Angela! –futottam oda hozzá.

-Szia Linnea.

-Egy kis segítséget szeretnék kérni. Meg tudnád mondani merre találom a 4-es épületet. Elvileg matekórám lesz.

-Én is oda megyek, gyere velem!

-Köszönöm. –mondtam megkönnyebbülten. Legalább nem fogok elkésni az első napomon.

Angela már célirányosan ment, míg én össze-vissza bámészkodtam. Az iskola nem volt túl nagy, de azért én képes vagyok itt eltévedni. Addig-addig nézelődtem, mígnem Angela megtorpant egy ajtó előtt. Majdnem nekimentem.

-Itt is vagyunk.

-Szuper. –majd beléptünk és vagy két tucat szempár ragadt ránk illetve rám, azonnal. Egyből zavarba jöttem és csak egy halk „sziasztok-ot” sikerült kinyögnöm. Megálltam a padsorok között és gőzöm se volt most mit csináljak. Hova üljek? Melyik hely szabad? Angela már leült egy szőke hajú lány mellé, ezért az hogy ő lesz a padtársam egyből ki volt lőve. Tanácstalanul bámészkodtam, mire valaki hozzám szólt:

-Szia! Gondolom új vagy. Helyet keresel épp? –oldalra néztem és egy hosszú, barna hajú lány beszélt hozzám.

-Igen.

-Ha gondolod ülhetsz ma mellém.

-Hú, nagyon köszönöm. Lövésem se volt hol foglalhatnék helyet.

-Az én padtársam ma nem jött suliba. –a lány szemében szomorúság csillant meg.

-Értem. Amúgy a nevem Linnea Masen.

-Bella Swan vagyok.

-És megkérdezhetem ki a padtársad? –kíváncsiskodtam.

-Edward Cullen.

Végszóra jött be a tanár az ajtón és a szemek rólam, rá vándoroltak. Kicsit megnyugodtam. Olyan furcsa volt, hogy mindenki engem bámult. Mint a falka aki rá akarja vetni magát a zsákmányra. Na jó ez kicsit morbid példa.

Tanárúr megkezdte az órát. Természetes ő is megjegyezte, hogy új diák vagyok, ezzel esélyt adva az osztálynak, hogy újra megbámulhassanak és pedig a kislábujjamtól a hajszálaim tövéig elpirultam, pedig elhihetitek, nem vagyok egy pirulós alkat.

Bella mellettem serényen jegyzetelt, de nem volt valami hű de jó kedve. Vagyis olyan szomorúnak tűnt. De nem kérdeztem rá, hogy mi a baj. Majd pont egy idegennek fogja elmondani. Így hát csendben végigültem az órát, az anyagra koncentrálva.

Kicsengőkor hirtelen megrohamoztak. Amint a tanár kilépett az ajtón máris a neveket zúdították rám.

-Szia én Eric Yorkie vagyok.

-Az én nevem Mike Newton.

-Hey! Üdv itt! Jessica vagyok.

-Én Tyler. –egyikőjük neve se ment a fejembe ilyen gyorsan. Talán írják ki magukra. Mint az eladók a boltokban. Tudjátok az a: „John vagyok, segíthetek?” Most nekem is szükségem lett volna egy kis segítségre, vagy valami láthatatlanná tévő köpenyre. A figyelem középpontjában lenni kissé ijesztő, ekkora dózisban.

-Sziasztok én Linnea Masen vagyok. –szólaltam meg, bár a hangom egy oktávval feljebb csúszott.

-Megkérdezhetem honnan jöttél?

-Great Falls-ból, Montana állam. De előtte Chicago-ban éltem, pontosabban ott születtem.

-Hú, az jó messze van.

-Most merre laksz?

-A lakásotthonban a templom közelében.

-Lakásotthon? –morajlottak fel. Fordult a kocka, most mindenki más jött zavarba attól, hogy árva vagyok. Azt hiszem ez engem egy kicsit mulattatott, bár gőzöm sincs miért. Egymásra néztek és nem tudtak már mit kérdezni.

-Igen, ott. Kedves kis hely. –próbáltam oldani a hangulatot.

-Örülünk, hogy itt vagy. –váltott témát valaki. Úgy értem hogy valaki, hogy nem emlékszem a nevére.

A következő órámra kellett mennem, ezért kicsusszantam a tömegből és a folyosóra kerültem, ahol Bella-ba botlottam. Legalább neki megjegyeztem a nevét. Egyből segítséget kértem tőle.

-Bella, meg tudnád mondani hol lesz irodalmam. Kicsit még idegen nekem ez a hely.

-Persze, megint velem lesz órád, szóval csak kövess. És megint ülhetsz mellém, ha szeretnél.

-Ó, nagyon köszönöm. Ez igazán rendes tőled.

-Semmiség. –Bella nem egy nagyon beszédes típus, de én megkedveltem. Jobban mint azokat akik kérdésekkel kezdtek bombázni, amikor azt se tudtam hányadikán van elseje.

Egymás mellett lépkedtünk, keresztül a folyosókon. Megint nézelődni kezdtem. Futólag átvizslattam a rengeteg tablót és falra kifüggesztett oklevelet. Néha meg is botlottam, ha nagyon belemélyedtem a bámészkodásba.

Bella besétált egy nyitott ajtón, én pedig követtem. Voltak már bent egy páran, többek között egy ismerős arc, Angela. Felemeltem egy kicsit a kezem integetés gyanánt és eltátogtam egy „sziát”. Visszabiccentett és zavartan mosolygott. Mi Bellával leültünk és vártuk, hogy elkezdődjön az óra. Unalmamban a könyvet kezdtem lapozgatni. Zizegése egy kis hanggal töltötte meg a csendes termet. Bár nem sokáig, mert egy csapat hangos diák lépett be az ajtón. Talán az egyik Jessica lehetett. Odafordultam Bellához:

-Bella!

-Igen?

-Elmondanád nekem ki-kicsoda? Képtelen voltam abban a zűrzavarban megjegyezni a neveket. -sóhajtottam egy nagyot.

-Persze, szívesen. A sötéthajú, vékony srác Eric.

-Ó, tényleg.

.A göndör hajú lány Jessica. Mellette pedig Mike. Ott pedig Lauren. Aki most jött be az ajtón, az Tyler.

-Így már mindjárt más. Könnyebb így nyugiban megjegyezni a neveket. Köszi. –vigyorogtam.

-Nincs mit. –majd Bella visszafordult a könyveihez.

Az óra is kezdődött lassan. Már mindenki a teremben volt, és hamarosan a tanár is megérkezett. Már az óra első 10 percében kiadta a kötelező olvasmányt erre a hónapra. Teljesen hagyományos a kötelező olvasmányok listája, így nem sok meglepetés érhet.

Óra alatt kissé elkalandoztam. Próbáltam én figyelni, csak néha nem sikerült, így hát hagytam magam elkanyarodni az óra anyagától. Valószínűleg jelentéktelen dologról ábrándoztam, mert mára már nem is emlékszem rá.

Így könnyen eltelt az óra és már mehettünk is a következőre, ami testnevelés volt. Hát nem vagyok oda érte. Néhány dolgot szeretek, de nem vagyok az a sportember típus.

Bella sóhajtozva, leszegett fejjel jött mellettem. Nem bírtam ki hogy ne kérdezzem meg mi a baja.

-Bella, történt valami?

-Nem semmiség. Csak nincs kedvem tesire menni. Tudod, van egy apró, mit hogy apró, óriási mozgás koordinációs problémám. Képes vagyok mindenen és mindenkin átesni.

-Ja, értem. Hát a tesi nekem sem a szívem csücske. Majd csak túléljük valahogy. –erre Bella mosolyogni kezdett. Örültem, hogy nincs nagyobb baja, csak a tesi.

Miután átöltöztünk Clapp edző vett minket kezelésbe. Futottunk a teremben, majd röplabdával folytattuk. Bella a pad felé osont, hogy leülhessen, és ezzel senkit se sodorjon veszélybe gondolom.

Én tulajdonképpen élveztem, hogy kicsit mozoghatok. Mike volt az egyik csapat kapitánya és engem is beválasztott. Ennek örültem. A régi suliban gyakran hagytak utoljára, hisz nem voltam éppen tehetséges az efféle játékokban. Nem mintha most sokkal ügyesebb lettem volna, de sikerült egy-két jó ütést kieszközölnöm.

Óra végén mindenki rohant vissza az öltözőbe. Bella elsőnek lett kész. Megkönnyebbülten és felszabadultan hagyta ott a tornatermet. Én is kifelé vettem az irányt, hogy a menzára menjek. Meglepetésemre Eric-ék odahívtak magukhoz, így nem kellett egyedül ülnöm. Amíg ők elfecserésztek vagy meséltek nekem, én elrágcsáltam egy pizzaszeletet.

Velük együtt mentem az utolsó 2 órámra, ami még hátra volt.