Hát Üdv Mindenkinek, aki éppen erre téved :)
Először is szeretnék bemutatkozni. A nevem Timy (vagy simán Timi, ne cifrázzuk), 16 éves vagyok. Már jó ideje írok mindenfélét. Régebben csak kisebb verseket, dalokat, amik nem siekrültek túl jól. Aztán történeteket, amiben leginkább a saját jövőképemet, vágyaimat írtam le, egy általam kitalált karakter által. Majd jöttek a fanfiction-ök, először Buffy témában, majd Twilight-osak. Jelenleg is főleg Alkonyat ill. vámpír témájú sztorikat írok.
Szóval, ami miatt arra az elhatározásra jutottam, hogy megnyitom ezt a blogot, az egy eléggé szomorú történet. Ugyanis egy nem is olyan apró műszaki hiba miatt, több száz oldalnyi írásom, hónapok munkája veszett oda. Persze betudható a saját butaságomnak is, hogy nem vigyáztam rá eléggé. Konkrétan fél órája jöttem rá, hogy minden elveszett. Így hát úgy döntöttem, megvalósítom azt amit már jó ideje tervezek. Megnyitom a saját blogomat. És megígérem ezentúl sokkal jobban fogok vigyázni a munkáimra :) Szerencse, hogy szinte kívülről tudom, hogy miféléket írtam és 1-2 fontosabb adat egy kis füzetkébe van írva, így egy nagyon picit könnyebb a dolgom.
Előre is elnézést kérek, mert csak június közepétől tudok majd igazán gyakran frissíteni illetve írni. Azt hiszem már mondanom sem kell, hogy a suli és a nyelvvizsga a hibás mindenért :D De amint túl leszek rajta belevetem magam az írásba.
Remélem néhányan törzslátogatóim lesztek! Megpróbálok a lehető legtöbbet kihozni magamból (a sikert nem garantálom :D) Általam készített design hamarosan :)
Üdv Mindenkinek!
Timy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése